A kognitív terápia alapfelfogását jól tükrözi az i.sz. I. században élt görög sztoikus filozófus, Epiktétosz mondata, miszerint „Az embereket nem maguk a dolgok zavarják, hanem a szemléletük, ahogy a dolgokat nézik.” Vagyis, nem maga a helyzet határozza meg az érzéseinket, hanem az a jelentés, amit tulajdonítunk neki. Egy hétköznapi példával érzékeltetve: ha valaki nem válaszol a levelünkre, attól függően születnek bennünk különféle érzések, hogy miként magyarázzuk ezt az esetet. A „nem vagyok neki fontos”, vagy a „haragszik rám” egészen más érzelmeket vált ki, mint a „nagyon sok a dolga” vagy a „csak nem akarja összecsapni”. Pedig maga a helyzet mindegyik esetben pontosan ugyanaz. Ebből az is következik, hogy ugyanazt a szituációt különböző emberek máshogy értelmezhetik. A kognitív modell szerint az észlelés és az élmények feldolgozása aktív folyamat, vagyis az adott személy gondolatai és képzetei a belső és külső ingerek együttes hatására alakulnak.
A modell feltételezi, hogy erre már az újszülött is képes, vagyis az őt érő hatásokat korábbi élményei, tapasztalatai és az ezekből leszűrt következtetések mentén dolgozza fel. Az egyes helyzetek „személyes jelentése” hierarchikus kognitív struktúrát alkot, melynek szintjei nem egyformán hozzáférhetők a tudatosság számára és stabilitásukat tekintve is különböznek.
A kognitív struktúra szintjei (hozzáférhetőség alapján)a következők: tudatos, akaratlagos gondolatok, automatikus gondolatok, köztes hiedelmek, szabályok, illetve alapsémák. Ez utóbbiak jelentik a kognitív struktúra legmélyebb szintjét, ezek kicsi gyerekkorunktól fogva folyamatosan épülnek ki, a magunkról, másokról és általában a világról alkotott hiedelmeinket jelentik. Általában átfogóak és túláltalánosítottak, nehezen változtathatóak, az adott egyén abszolút igazságnak tekinti őket, mely minden mást is meghatároz. Ilyesmire kell gondolni például, hogy „inkompetens vagyok” vagy „nem vagyok szerethető”.
A köztes hiedelmek olyan szabályok, feltevések, attitűdök együttesét jelentik, melyek segítenek az egyénnek abban, hogy megbirkózzon az alapsémájával. Például: „ ha elég keményen dolgozom, tűrhető eredményem lesz”. A köztes hiedelmek a tudatosság számára könnyebben hozzáférhetőek, mint az alapsémák, melyek gyakran rejtve maradnak.
A kognitív struktúrában a felszínhez ennél közelebb helyezkednek el az automatikus gondolatok, melyek a tudatos gondolatoktól eltérően gyorsan, akaratlanul, villanáshoz hasonlóan születnek, és inkább csak átfutnak az adott személy agyán, sokszor anélkül, hogy tudatában lenne létezésüknek. Általában ezek felelősek az adott helyzettel kapcsolatos negatív érzésekért, befolyással vannak az információfeldolgozási folyamatra, és nagyon gyakran torzított formában jelentkeznek.
A kognitív terápia legkönnyebben az automatikus gondolatokhoz fér hozzá. A terápiás folyamat célja ezen gondolatok felismerése, azonosítása, majd megkérdőjelezése. Az automatikus gondolatok mentén lehet azonosítani a köztes hiedelmeket, majd eljutni az alapsémákig.
Ez persze meglehetősen leegyszerűsített vázlat, annyi azonban bizonyos, hogy a kognitív terápia a jelen helyzetet állítja a középpontba, és elsősorban a negatív gondolatokkal, vélekedésekkel foglalkozik, melyek általában a negatív érzések megjelenéséért felelősek. A kognitív terápia a problémára fókuszál, a beteg részéről aktív, együttműködő magatartást vár. Az alkalmazott technikák célja az egyén gondolkodásának, ennek nyomán pedig hangulatának és viselkedésének megváltoztatása.
Irodalom: Beck, J. S. (2002): Kognitív terápia: kezdőknek és haladóknak. Budapest, VIKOTE
