A legtöbb ember számára a karácsonyi ünnepek egyet jelentenek az örömmel, az összetartozással és a megnyugvással, ugyanakkor az evészavarral élők számára gyakran valóságos rémálommal ér fel. Úgy érezhetik, minden az ételről és az evésről szól, a médiában mást sem látnak, mint roskadozó asztalokat, az üzletekben szaloncukorhegyek, és csokimikulások hada teszik próbára önfegyelmüket. Ugyanakkor hatalmasak a társas elvárások. Ez és a felfokozott érzelmek olyan tényezők, amelyek felerősíthetik az evészavarokkal kapcsolatos nehézségeket, akár anorexiáról, akár bulimiáról, falászavarról vagy éppen ortorexiáról van szó.
Az egyik legnagyobb kihívás az étel megkülönböztetett szerepe. A tradicionálisan laktató karácsonyi fogások, a bőséges menük és az olyan megjegyzések, hogy „ugyan már, egyszer van karácsony”, komoly szorongást kelthetnek, hiszen nincsenek a többiek számára is elfogadható ellenérvek. Az általános beidegződés szerint az evészavarról nem lehet beszélni, azt titkolni és szégyellni kell, pláne nem lehet a kínálgatás elhárításának indokaként felhozni. Pedig az alkoholfüggők kezébe se nyomnak pezsgőspoharat, hanem tiszteletben tartják, hogy „problémái vannak az alkohollal”. Ezért nem teszik ki kísértésnek. Anorexiával élők esetében fokozódhat az étkezések feletti kontroll elvesztésétől való félelem, míg bulimia vagy falászavar esetén az ünnepi kínálat könnyen vezethet túlevéshez, amelyeket menetrendszerűen követ a bűntudat és a szégyen. Az ortorexiára jellemző „tiszta étkezés” szabályai is nehezen tarthatók egy olyan időszakban, ahol a hagyományos ételek gyakran eltérnek az egyén által elfogadhatónak tartott normáktól.
Az ünnepek érzelmileg is nagyon megterhelőek lehetnek. Amikor összegyűlik a család, sokszor régi, már-már elfeledett konfliktusok kerülhetnek a felszínre az ünnepi asztal mellett, másfelől pedig a magány vagy a gyász érzése elemi erővel boríthatja el azokat, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy családi körben ünnepeljenek. Az evészavar sok esetben érzelemszabályozási funkciót is betölt, így az ünnepi készülődéssel elkerülhetetlenül együtt járó stressz, a szomorúság vagy épp a túlzott elvárások hatására felerősödhetnek a tünetek. Nagyon sokan „tökéletes karácsonyt” szeretnének szervezni szeretteik számára, ez a teljesíthetetlen elvárás azonban tovább növelheti az elégtelenség érzését és az önkritikát.
Ám érdemes látni az érem másik oldalát is. A karácsony nemcsak munkával, feszültséggel, civakodással és néha káosszal jár, de nagyszerű lehetőségeket is hordoz. A lassulás, a szokásos év végi számvetés a tervezett és elért célokkal, a hozzánk közel állókhoz való kapcsolódás esélyt adhat az önvizsgálatra és arra, hogy egy picit törődjünk önmagunkkal. Az olyan pozitív érzelmek, mint a meghittség, a hála vagy a szeretet, elkísérnek és erőt adnak a gyógyulás nem mindig egyszerű vagy éppen gyors útján. Lesznek olyanok is, akikben épp az ünnepek és az ennek kapcsán tapasztalt nehézségek ébresztik fel a motivációt arra, hogy segítséget kérjenek, vagy tudatosabban figyeljenek saját szükségleteikre.
A kísértésekkel való megbirkózás kulcskérdés ebben az időszakban. Hasznos lehet ilyenkor előre megtervezni az ünnepi napok programját, kijelölni (és meg is tartani) a személyes határokat, és belátni, hogy nem kell mindig mások elvárásainak megfelelni. Ha így teszünk, attól nem válunk szerethetetlenné. A támogató kapcsolatok, az őszinte kommunikáció és az önmagunkkal szembeni együttérzés segíthetnek abban, hogy a karácsony ne kizárólag a küzdelemről és a lemondásról, az állandó szorongásról és bűntudatról szóljon, hanem – amennyire lehetséges – a megértésről, az önmagunkkal való megbékélésről, és a belső egyensúly megtalálásáról is.
Mint látjuk, a karácsony az evészavarral élők számára ellentmondásokkal és nehézségekkel teli időszak: egyszerre van jelen mind a kontroll elvesztésével kapcsolatos fokozott kockázat, mind pedig a lehetőség egy új út megtalálására. A nehézségek felismerése és az érzelmek tudatosítása hozzájárulhat ahhoz, hogy az ünnepek kevésbé legyenek megterhelőek, és előtérbe kerüljön az öröm. Amit adunk, és amit kapunk.