Depresszió alatt a köznyelv szomorú, lehangolt állapotot, rosszkedvet ért, azonban a depresszió, mint betegség, ennél jóval több. A mindennapi élet természetes része az időnkénti nyomottabb hangulat, azonban a klinikai értelemben vett depresszió komoly pszichés gyötrelmekkel jár, és kezelés nélkül az esetek többségében súlyosabbá válik. Az ebben szenvedő ember gyakran a legegyszerűbb dolgokat sem tudja megtenni. Ezt a környezet sokszor lustaságnak tulajdonítja, emiatt gyakoriak a bírálatok, ami tovább csökkenti az amúgy is csekély önértékelést.
A depresszió két legfontosabb tünete a levert hangulat (szomorúság vagy üresség érzése a nap legnagyobb részében, szinte minden nap), illetve az érdeklődés és az öröm jelentős csökkenése, mely szinte minden tevékenységre és a nap legnagyobb részére kiterjed. Gyakran jelentkezik intenzív bánat és elutasítottság, megalázottság érzése. Rendszeresek lehetnek a sírásrohamok. Előfordulhat szorongás, ingerlékenység is, és talán a legkomolyabb figyelmeztető jel a reménytelenség érzése, vagyis a jövőkép lezárulása.
Rendszerint komoly mértékben csökken a külvilág iránti érdeklődés, szinte a legapróbb dolog végrehajtása is komoly erőfeszítést igényel, vagy adott esetben nem is sikerül. Aaron Beck „az akarat bénultságának” nevezte ezt a jelenséget. A depressziós ember közömbössé válik a világ dolgaival szemben. Súlyos esetben ez odáig erősödik, hogy kialakul benne a halál vágya, öngyilkossági gondolatai támadnak, melyek a szándék illetve a konkrét öngyilkossági terv kialakulásáig erősödhetnek. A depresszióban szenvedők mintegy 7-15 %-a kísérel meg öngyilkosságot, ám a kezeletlen depresszióban ez a szám elérheti a 30-35%-ot is. Az öngyilkossági szándék hangoztatását mindig komolyan kell venni, akkor is, ha csak „burkolt” formában jelenik meg, vagyis olyan kijelentéseket hallunk valakitől, hogy „szeretném, ha már vége lenne mindennek”, „szeretnék megpihenni” és hasonlók.
A tevékenységi szint jelentős mértékben csökken. A depressziós ember elfordul a világtól, egyre inkább magába zárkózik, magára marad gondolataival, folyamatosan őrlődik. Ez odáig fajulhat, hogy valaki fel sem kel az ágyból. Nem azért, mert lusta, hanem mert valóban képtelen rá. A „szedd össze magad” típusú tanácsok ilyenkor teljesen hatástalanok, mert éppen ez az, amire egyedül képtelen. Gyakori panasz a fáradtság, az általános energiahiány.
A gondolkodásra jellemző az úgynevezett „kognitív triád”, vagyis a negatív énkép, a negatív jövőkép és a másokkal kapcsolatos negatív várakozások. Általában értéktelennek, egyes esetekben gonosznak, visszataszítónak tartják magukat, és gyakoriak az önvádak, az irreális mértékben erős bűntudat. Az általános pesszimizmus határozza meg mindennapjaikat.
Sok esetben érzik úgy, hogy szellemi képességeik gyengülnek (idős korban nehézséget jelenthet ezeknek a tüneteknek az elkülönítése a korral járó intellektuális hanyatlástól). Nehezebben koncentrálnak, komoly nehézséget jelent egy-egy döntés meghozatala, és hosszú időt emészt fel a tépelődés. Az idő múlását lassúnak érzik, mégsem jutnak ötről a hatra.
A depresszió számos testi tünettel is járhat. Talán a leggyakoribb és legáltalánosabb az alvászavar, mely az esetek többségében csökkent mennyiségű alvást jelent, de előfordul ennek ellenkezője is, a fokozott alvásigény. Hasonlóan gyakori a jelentős testsúlycsökkenés (vagy éppen gyarapodás), mely eléri havonta a testsúly 5%-át (diéta nélkül), vagy akár csak az étvágy nagymértékű csökkenése, esetleg növekedése. Ugyancsak jellemző lehet a nyugtalanság vagy éppen meglassultság, melyet a környezet is észlel. Előfordulhatnak emésztési panaszok és különféle fájdalmak, mellkasi szorítás. Mindezek miatt gyakran testi betegségként diagnosztizálják (és ennek megfelelően kezelik) a depressziót.
Gyakoriságával kapcsolatban különböző adatok vannak. Mint korábban említettem, sokszor nem ismerik fel, és a jelentkező tünetek alapján valamilyen testi betegségre gondolnak, ezért a ténylegesen diagnosztizált eseteknél feltehetőleg jóval magasabb az arány. A szakemberek abban mindenesetre egyetértenek, hogy elterjedése egyre nő, bizonyos vélemények szerint a közeljövőben a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett ez lesz a leggyakoribb betegség. Egyes felmérések szerint a felnőtt lakosság mintegy 18 %-a él át élete során súlyos depressziós epizódot, mely első alkalommal egyre fiatalabb életkorban jelentkezik. Akinél egyszer már kialakult, annál valószínű, hogy élete későbbi szakaszaiban is visszatér, különösen nehéz, megterhelő események hatására. Ez egyfajta sérülékenységre utal. Feltűnő a nemek közti eltérés (legalábbis a fejlett ipari országokban): kétszer annyi nőt érint a betegség. Érdekes, hogy gyermekkorban ez a különbség még nem mutatható ki.
A depresszió kialakulását számos módon próbálták magyarázni. A biológiai magyarázat részint genetikai tényezőket lát a háttérben. Az ezzel kapcsolatos kutatások igazolták, hogy a depresszióra való hajlam valóban örökölhető, de ezek a tényezők elsősorban a súlyos depresszió kialakulásában játszanak szerepet. Ugyancsak fontos szerepük van a betegség kialakulásában bizonyos neurotranszmitterek (norepinefrin és szerotonin) alacsony szintjének.
A pszichodinamikus elméletek a (valós vagy szimbolikus) veszteséggel magyarázzák a betegséget. Az ennek kapcsán kialakuló haragot az erre hajlamos ember önmaga ellen fordítja, így alakul ki az önvádlás, az öngyűlölet. A kutatások ezt annyiban alátámasztották, hogy a depressziót sokszor valóban megelőzi valamilyen veszteség, és azok az emberek, akik gyerekkorukban sok ilyen élményt éltek át, később fokozottan sérülékennyé válnak e tekintetben. Az eredmények ugyanakkor ellentmondásosak.
A kognitív elméletalkotók elsősorban a negatív gondolkodásmódot okolják a depresszió kialakulásáért. A gyermekkorban megszilárduló, a gyereknek a világgal és önmagával kapcsolatos, úgynevezett maladaptív attitűdjei kialakítanak egy sajátos, negatív világképet, melyhez későbbi tapasztalatait mintegy „hozzáigazítja”. Ez a negatív gondolkodásmód kiterjed az élményekre, az énre és a jövőre (kognitív triád). Ennek kialakulását és megszilárdulását segítik elő bizonyos gondolkodási hibák, melyek lényegében egy adott élmény, esemény téves értelmezését jelentik. A depresszió kialakulásában és fennmaradásában lényeges szerepük van az úgynevezett negatív automatikus gondolatoknak, melyek akaratunktól függetlenül, reflex-szerűen jelentkeznek, általában az énre vonatkoznak és szélsőségesen negatív tartalmúak. A kognitív elméletet számos kutatási eredmény támasztja alá, bár vannak, akik azt állítják, hogy a negatív gondolkodásmód inkább a depresszió következménye, és nem fordítva.
A depresszió kezelésében mind a gyógyszeres, mind a pszichoterápiás kezelésnek helye és szerepe van. Tartós eredményt (hosszú távon is stabil állapotot, melyet az esetleges újabb negatív életesemények sem ingatnak meg) azonban elsősorban a terápiás beavatkozásoktól várhatunk.
Irodalom:
Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei. Osiris Kiadó, Budapest (pp. 224-243)
DSM-IV-TR (2001), Animula Kiadó Egyesület, Budapest
