A DSM-IV felosztása alapján a paranoid, a skizoid és a skizotip személyiség tartozik ebbe a kategóriába. Valamennyiükre jellemző a szociális visszahúzódás, az elmagányosodás, és az ebből következő furcsa viselkedés. A szakemberek egy része ezeket a skizofrénia enyhébb variánsainak tekinti, e tekintetben azonban nincs egyetértés.
Paranoid személyiségzavar:
Szinte mindenre kiterjedő gyanakvás, extrém erős bizalmatlanság jellemzi ezeket az embereket. Számukra a világ veszélyes hely, amelyben mindig fel kell készülni a lehetséges támadások kivédésére. A szoros kapcsolatokat kerülik, és mindenkiről azt gondolják, hogy ártani akar nekik. Hajlamosak mások kétértelmű viselkedését ellenségesnek minősíteni. Családtagjaik, barátaik hűségét, lojalitását gyakran megkérdőjelezik, modoruk általában hűvös, távolságtartó. Ha megsértik őket, extrém módon haragtartóak.
Önértékelésük gyakran túlzott, a kritikát épp ezért igen nehezen viselik, az őket ért kudarc miatt jellemzően másokat okolnak. Ugyanakkor mások hibáival szemben rendkívül kritikusak.
A különféle irányzatok magyarázatai közül talán a leginkább elfogadott a pszichodinamikus megközelítés, mely a túlzott követelményeket támasztó, ugyanakkor érzelmileg rideg szülői magatartásban látja a zavar kialakulásának okát. A kognitív elméletek szerint ez a viselkedés voltaképpen egy stratégia, melynek célja a megaláztatás, a szégyen, az elvárásoknak való meg nem felelés érzésének elkerülése.
A paranoid személyiségzavar kezelése számos problémát vet fel, és kevéssé eredményes. Ennek oka éppen az alapvető bizalmatlanság, ami akadályozza a terápiás kapcsolat kialakulását. További gond, hogy ezek az emberek nemigen érzik úgy, hogy segítségre van szükségük. A leginkább célravezető a bizalmi légkör megteremtése, az aktuális szorongás csökkentése, a problémamegoldó készségek fejlesztése. Fontos, hogy a kliens reálisabban érzékelje mások viselkedését és szándékait.
Skizoid személyiségzavar:
Az ilyen emberek nehezen engednek közel magukhoz másokat, alapvetően „jól elvannak” egyedül, a saját világukban. Gondot jelent számukra a kapcsolatteremtés, illetve érzelmeik kifejezése. Gyakran saját családjukkal szemben is távolságtartók, szeretnek egyedül lenni, többnyire magányos tevékenységeket választanak, ahol nem kell kapcsolatba kerülni másokkal. Látszólag ridegek, közömbösek, nem hat rájuk sem a dicséret, sem a kritika.
A skizoid személyiségzavar magyarázatai közül a dinamikus elméletalkotók a gyerekkori traumák (olykor bántalmazás) szerepét emelik ki, melynek következtében ezek az emberek nem képesek másokhoz kötődni, vagy mások feléjük irányuló pozitív érzelmeit elfogadni. Az elkerülő személyiségzavarral szemben azonban bennük az igény sincs meg a szoros kapcsolatok kialakítására és fenntartására.
A kognitív nézet hívei inkább a kognitív hiányosságokban látják a probléma gyökerét: hiányzik, vagy nem alakult ki megfelelően az érzelmi ingerek észlelési képessége.
A terápiás eredmények viszonylag visszafogottak, már csak azért is, mert az ilyen emberek erősen távolságtartóak. Megfelelő motiváció esetén a szociális készségek fejlesztése eredményes lehet.
Skizotip személyiségzavar:
Talán ez a személyiségzavar mutatja a legtöbb hasonlóságot a skizofrénia tüneteivel. Jellemző a kapcsolatteremtési készségek komoly zavara, ami viselkedésbeli furcsaságokkal társul. Gyakoriak a mágikus gondolatok, a bizarr megjelenés, szokatlan érzékletek, illúziók. Gondolatmenetüket sokszor nehéz követni, mert csapongó, olykor logikátlan. Gondot jelent számukra a figyelemkoncentráció.
Előfordul, hogy komoly kreatív képességekkel rendelkeznek, ám a többség élete üres és céltalan, kerülik a komoly kihívásokat, a másokkal való kapcsolatokat.
A lehetséges magyarázatok a gyerekkori családi kommunikáció alacsony színvonalára, a szülők esetleges pszichés problémáira, illetve a figyelem összpontosításának problémáira mutatnak rá.
E személyiségzavar kezelése éppoly problémás, mint az előbb bemutatott kettőé. Cél lehet a szociális elszigetelődés, a magány oldása, a személyes érzések tudatosításának fejlesztése. Fontos, hogy elősegítsük a világhoz, a realitáshoz való közeledést.
Irodalom:
Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei. Osiris Kiadó, Budapest (pp. 547-575)
DSM-IV-TR (2001), Animula Kiadó Egyesület, Budapest
