Az evészavarok története feltehetőleg egyidős az emberiséggel. A két „klasszikusnak” számító evészavar, az anorexia nervosa (AN) és a bulimia nervosa (BN) leírását már ókori források is említik. Maguk a nevek is görög eredetűek: az an-orexis az étvágy hiányát jelenti, a bulimia pedig a büosz (ökör) és limosz (étvágy) szavak összetételéből keletkezett.
Anorexia nervosa
Az AN évszázadokon keresztül a vallással kapcsolódott össze. Részint a gonosz szellemek befolyásával, majd a keresztény világban az ördög általi megszállottsággal magyarázták a jelenséget. A kora középkorban viszont gyakran írnak éhező szentekről, a böjtölés (megfelelő mértékben) hozzátartozott a vallás előírásainak megtartásához, bizonyos értelemben a megtisztulást, a megújhodást szimbolizálta. Egy időben cirkuszi látványosságnak számítottak az éhezőművészek. Csupán a XIX. századtól kezdett bizonyossá válni, hogy orvosi, ezen belül is pszichés problémáról van szó, melynek kezelésében az emésztési zavarokra adott szerek hatástalanok (Túry és Szabó, 2000). A XX. század második felére kristályosodtak ki a betegség alapvető tünetei, melyek alapján diagnosztizálni lehet. Ezek a következők:
– az egyén elutasítja a korának és magasságának megfelelő minimális testsúly fenntartását (BMI 17,5 alatt, a testtömeg kevesebb, mint az elvárható szint 85%-a)
– intenzív félelem a súlygyarapodástól, elhízástól, a kóros soványság ellenére
– a menstruáció legalább három cikluson át történő kimaradása, amennyiben valaki már korábban menstruált. (Forrás: DSM-IV-TR, 2001, Budapest, Animula Egyesület)
Az anorexiás betegek között két alcsoportot lehet elkülöníteni: az úgynevezett restriktív (vagy „aszkéta”) típust, aki önsanyargatással éri el az alacsony testsúlyt, illetve az úgynevezett purgáló típust, aki az előbbitől eltérően hánytatja magát, vagy rendszeresen használ hashajtót. Viselkedését, személyiségvonásait tekintve az utóbbi a bulimiásokhoz áll közelebb, és egyes kutatások genetikai különbséget is kimutattak a két csoport között (Ábrahám és mtsai, 2007).
A genetikai gyökerek lehetőségére utalnak az egész gyermekkoron átívelő, az anorexiásokra jellemző specifikus temperamentum és magatartási jellemzők is. Ezek a gátoltság, a perfekcionizmus (tökéletességre törekvés), és az ártalmak kerülése, félelem a büntetéstől, melyeket csak felerősítenek a rugalmatlanság és a szociális készségek hiányosságai. A hosszú távú alultápláltság serdülőkorban, amikor számos agyi struktúra még kialakulóban van, olyan biológiai „sebeket” okozhat, melyek sérülékennyé teszik az egyént, ily módon hozzájárulnak ahhoz, hogy a probléma fiatal felnőttkorban is fennmaradjon (Herpetz-Dahlmann, Seitz és Konrad, 2011).
A betegség kialakulásának számos magyarázata van, az elméletek mindegyike egy-egy lényeges, ám egymástól különböző aspektusra helyezi a hangsúlyt. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a modellkövetésnek, a médiának, a családi mintáknak kulcsszerepük lehet. Nem elhanyagolható a családi konfliktusok jelentősége sem, melyek más interperszonális problémákhoz kapcsolódva általános elégedetlenségérzéshez vezetnek. E mögött többnyire a függetlenedéshez, a társas szorongáshoz és stresszel telített életeseményekhez köthető gondok húzódnak meg. Mindezek kombinálódva a perfekcionizmussal, mint személyiségvonással, oda vezetnek, hogy a fiatal életének egy részét teljes mértékben kontroll alatt kívánja tartani, és erre a teste a legalkalmasabb. A társak részéről megnyilvánuló kritikák ezt felerősítik, mindezek következtében a fiatal diétázni kezd. Számos pozitív (például siker érzése) és negatív (például hízástól való félelem, stressz kerülése) megerősítő hatására kialakul a fogyókúra „ördögi köre” (Túry és Szabó, 2000; Tölgyes, 2007).
Fontos tényezőként azonosíthatók bizonyos kognitív torzítások, melyek az anorexiások gondolkodására jellemzők. Ezek közül elsősorban az evéssel, a testsúllyal és az alakkal kapcsolatos hibás elképzeléseket érdemes kiemelni. Saját méreteiket gyakran túlbecsülik, éppúgy, mint az általuk elfogyasztott ételek mennyiségét is. „Fekete-fehér” gondolkodás, túláltalánosítás, vagy babonás hiedelmek is megfigyelhetők (Tölgyes, 2007).
Valamennyi étkezési zavarra jellemző a magas szorongási szint és az alacsony önértékelés (Swinbourne és Touyz, 2007). Közös vonásuk a korai anya-gyerek kapcsolat, a kötődés sérülése, továbbá az érzelmek elkülönítésének, szabályozásának és kifejezésének nehézségei is. A családterápiás elméletek a családon belüli szerepek és viszonyok, kommunikációs minták, a családi szervezetlenség, a leválás nehezítettségének jelentőségére helyezik a hangsúlyt (Tölgyes, 2007).
Bulimia nervosa
Az ókori Róma hírhedtté vált a lucullusi lakomákról, és az azt követő önhánytatásról, ám ez a jelenség minőségileg különbözik a ma bulimia nervosának (BN) nevezett tünetegyüttestől, melynek alapvető része a titkolózás, a kényszeres jelleg és a bűntudat (Túry és Szabó, 2000). A bulimia fő tünetei:
– ismétlődő falási epizódok, melyekre az jellemző, hogy egy adott időtartam alatt (például 1 vagy 2 óra) az egyén olyan mennyiségű ételt fogyaszt el, ami biztosan meghaladja azt, amit az emberek többsége hasonló idő alatt és körülmények között megenne, és eközben elveszíti a viselkedése feletti kontrollt, például úgy érzi, hogy képtelen abbahagyni az evést
– annak érdekében, hogy a súlynövekedést elkerülje, rendszeresen hánytatja magát, hashajtókat vagy más gyógyszereket használ, esetleg mértéktelenül diétázik vagy sportol
– az alak és a súly túlzottan befolyásolja az önértékelést. ( Forrás: DSM-IV-TR, 2001, Budapest, Animula Egyesület)
A bulimiát csupán a 70-es évek közepétől tekintik önálló kórképnek.
Kialakulásában kulcstényezőnek látszik a testsúly és a jó alak jelentőségének túlértékelése, a negatív énkép. A negatív hangulatnak jelentős szerepe van a falásrohamok kialakulásában. Az evés oldja a stresszt okozó, negatív gondolatokat, a kontrollvesztett falás után azonban megjelenik a bűntudat; ez és a kellemetlen testi érzések (gyomor feszülése) hozzájárulnak az önhánytatáshoz, hashajtózáshoz, vagy más kompenzáló magatartás kialakulásához, melyek ismét csak megerősítik a negatív énképet, ily módon alakítva ki egy ördögi kört. A bulimiásokra többnyire erős impulzivitás, ingerkereső magatartás, alacsony belső kontroll, önmagukkal szembeni ellenségesség, valamint az asszertív viselkedés hiányosságai jellemzők Túry és Szabó, 2000; Tölgyes, 2007).
A falásroham lezajlása számos hasonló vonást mutat a különféle addikciókkal. Két falásroham között a feszültség egyre nő, az étellel való foglalkozás egyre intenzívebbé válik, végül megjelenik a gyakran leküzdhetetlen sóvárgás. Az egyén számára nehézséget jelent az éhség és a telítettség érzésének észlelése. Az evés más addikciókhoz hasonló, örömszerző függőséggé válik. További addiktív sajátosság a perfekcionizmus, mely munkaalkoholizmus formájában is megnyilvánulhat. A bulimiások körében gyakori az alkoholizmus vagy a droghasználat (Túry és Szabó, 2000).
Falászavar (Binge Eating Disorder, BED)
A BED legfontosabb jellemzői az ismétlődő falási epizódok, melyek során adott időtartam (például egy vagy két óra) alatt olyan mennyiségű ételt eszik meg az egyén, ami biztosan nagyobb, mint amennyit a legtöbb ember ugyanilyen időtartam és körülmények között elfogyasztana. A bulimiához hasonlóan itt is kialakul a kontrollvesztés, ám hiányzik a kompenzáló viselkedés (önhánytatás vagy más) (DSM-IV-TR, 2001).
A bulimiával közös vonásként fedezhető fel a testsúllyal való extrém foglalkozás és aggodalom, továbbá az alacsony önértékelés. Gyakoriak az interperszonális problémák. Sok esetben társul más pszichiátriai problémákhoz (például bipoláris zavar, major depresszió, addikció, szorongásos zavarok). A falásroham kialakulásában (és e tekintetben is a bulimiával rokon vonásokat találunk) döntő tényezőnek látszanak a negatív érzelmek, de hasonló szerepet tölthetnek be bizonyos ételek, vagy akár napszakok is (Szumska és Dudás, 2008).
A binge eating-gel küszködőkre (a jelentős többletkalória bevitelnek köszönhetően) jellemző a túlsúly. Ez komoly kockázati tényezőt jelent számos testi megbetegedés szempontjából (Szumska és Dudás, 2008).
Újabb evészavarok
Számos újabb evészavarral is találkozhatunk, ilyenek az orthorexia nervosa (egészségesétel-függőség), vagy az izomdiszmorfia, más néven Adonisz-komplexus, ami alapvetően a testépítő férfiak problémája (Túry és Szabó, 2000). Egyelőre nem eldöntött az sem, hogy az elhízás pszichiátriai betegségnek minősül-e, annyi bizonyosnak látszik, hogy a jelenségnek vannak pszichés vonatkozásai (Perczel Forintos és Czeglédi, 2011).
A jövőben a különféle ételfóbiák gyakoriságának növekedése, az étkezési zavarok újabb típusainak elkülönítése várható. A globalizáció, a kereskedelem liberalizálása, a sorozatos élelmiszeripari botrányok, és az ezen jelenségeket olykor felnagyító médiakampányok (a régi újságírószlogen szerint „nem az a hír, ha a kutya megharapja a postást, hanem az, ha a postás harapja meg a kutyát”), illetve különböző ételeket népszerűsítő marketingfogások, és az ezekkel szemben (olykor joggal) tapasztalható bizalmatlanság valósággal melegágya lehet a legalábbis furcsa étkezési szokások kialakulásának (Forgács, Forgács és Németh, 2008).
Felhasznált irodalom:
1. Ábrahám I., Bokor Sz., Fenyvesi I., Molnár D., Vörös V., Osváth P., Gáti Á. (2007).
Genetikai és személyiségfaktorok vizsgálata evészavarokban.
Neuropsychopharmacologia Hungarica IX/4. 175-181.
2. Forgács, A., Forgács, D., Németh, M. (2008). Potenciális evészavar-generátor avagy
hogyan fedezzünk fel újabb evészavarokat? In Túry F., Pászthy B. (szerk.),
Evészavarok és testképzavarok (pp. 121-134). Budapest: Pro Die Kiadó.
3. Herpertz-Dahlmann B, Seitz J, Konrad K. (2011). Aetiology of anorexia nervosa:
from a „psychosomatic family model” to a neuropsychiatric disorder? European
Archives of Psychiatry and Clinical Neuroscience, 261 Suppl. 2, 177-181.
4. Perczel Forintos, D., Czeglédi, E. (2011). Az elhízás kognitív (és) viselkedésterápiás
megközelítési lehetőségei. In Túry F., Pászthy B. (szerk), Az evészavarok
pszichoterápiájának aktuális kérdései (pp. 36-59). Budapest: Semmelweis Kiadó.
5. Swinbourne JM, Touyz SW. (2007). The co-morbidity of eating disorders and
anxiety disorders: a review. European Eating Disorders Review, 15(4), 253-274.
6. Szumska, I., Dudás, K. (2008). Falászavar. In Túry F., Pászthy B. (szerk.),
Evészavarok és testképzavarok (pp. 41-52). Budapest: Pro Die Kiadó.
7. Tölgyes, T. (2007). Evészavarok és evészavar-tünetek epidemiológiája. Evészavarban
szenvedő betegek személyiségvizsgálata kognitív megközelítésben pszichometriai
módszerekkel. Doktori értekezés, Budapest, SOTE
8. Túry, F., Szabó, P.(2000). A táplálkozási magatartás zavarai. Budapest: Medicina
Könyvkiadó
