Ép testben ép lélek, vagy ép lélekben ép test?

No Comments Blog

Gondolatok a stressz okozta fizikai betegségekről

Sokan gondolják úgy, hogy a fizikai megbetegedéseknek kevés közük van a pszichés egészséghez, legfeljebb annyi, hogy ha valaki beteg és fájdalmakat él át, akkor érthető módon rosszabb a kedve, esetleg ingerlékenyebb, vagy aggódik a gyógyulása miatt. Akadnak azonban olyan vélemények is, hogy a baleseteket (néhányan ezt is vitatják, összefüggésbe hozva a figyelemre való képességgel) és a természetes kopást, „elhasználódást” leszámítva minden megbetegedés pszichés eredetű, de legalábbis összefüggésben áll vele.

Vannak olyan betegségek (ezeket összefoglaló néven pszichofiziológiai betegségeknek hívjuk), melyek esetében már bizonyított dolog, hogy (legalább részben) a krónikus stressz áll kialakulásuk hátterében. Ilyenek a különféle fekélyek, a magas vérnyomás, a szívbetegségek, az asztma. A folyamatos stressz sokszor kimeríti a szervezet erőforrásait, ez pedig káros hatással van az immunrendszerre, így a különféle vírusok és baktériumok is könnyebben károsíthatják az egészséget.

A stresszre adott fiziológiai reakciók az évezredek során keveset változtak. Szervezetünknek a „harcolj vagy menekülj” két lehetséges megoldása közül kell választania, ennek érdekében fokozódik a test anyagcseréje, felkészülve a fizikai erőkifejtés magasabb energiaszükségletére. Emelkedik a vérnyomás, szaporábbá válik a szívritmus, a légzés, nő az izomfeszültség. Ezzel egyidejűleg bizonyos testi funkciók „takaréklángon” kezdenek működni, ilyen például az emésztés. A szervezet endorfinokat választ ki, hogy csökkentse az esetleges fájdalomérzést, összehúzódnak a felszíni vérerek, így fizikai sérülés esetén kisebb vérzés lép fel. Ezzel párhuzamosan számos olyan hormon váltódik ki, melyek elősegítik a szervezet vészhelyzethez való alkalmazkodását. Ezek a változások fizikai aktivitást igénylő stresszhelyzetek esetén kifejezetten hasznosak, ám jelenlegi életviszonyaink között ez viszonylag ritka. Igen gyakoriak viszont az olyan helyzetek, amelyek hosszan elhúzódnak, és cselekvéssel nem lehet megoldani. A fentebb leírt fiziológiai reakciók ilyenkor ugyanazok, az egészségre gyakorolt hatásuk viszont gyakran kifejezetten káros. Állatkísérletek során számos negatív elváltozást (például gyomorfekély) mutattak ki, továbbá azt is, hogy az elhúzódó stressz csökkenti a betegségekkel szembeni ellenálló képességet.

A nagy terheléssel, nagy felelősséggel, ugyanakkor kevés kontrollal járó munkák jelentősen megnövelik a szívkoszorúér-betegségek kockázatát. Tipikus példa erre a futószalag mellett végzett munka. Ha több helyen kell egyszerre megfelelni a követelményeknek, szerepkonfliktusok alakulhatnak ki (például a munkahely és a család között), melyek tovább rontanak ezen a helyzeten.

Ezen kívül mindenki életében előfordulnak olyan váratlan, kivédhetetlen események, melyek úgyszintén komoly érzelmi megterhelést jelentenek. Ilyenek lehetnek a különféle természeti katasztrófák, háborús helyzet, családtag halála, munkahely elvesztése, de meglepő módon, sokszor a pozitív események is stresszkeltőek, mivel olykor komoly alkalmazkodást igényelnek. Ilyen lehet például a házasságkötés, a gyermek születése, vagy a magasabb pozícióba történő kinevezés.

A kedvezőtlen pszichés hatások gyengítik az immunrendszer működésének hatékonyságát, ily módon a szervezet védtelenebbé válik nem csupán a fertőző betegségekkel, hanem a különféle allergiákkal, rákos elváltozásokkal, illetve az autoimmun betegségekkel szemben. Egy, még a 90-es években végzett kísérletben náthával fertőzték meg a vizsgálatban részt vevő önkénteseket, akiknek előzőleg felmérték az aktuális stressz-szintjét. Az eredmények azt mutatták, hogy a megbetegedés valószínűsége a stressz mértékével arányosan nőtt.

Vannak ugyanakkor olyan pszichológiai tényezők, melyek képesek csökkenteni, vagy akár teljesen meg is szüntetni a stressz okozta káros hatásokat. Ilyen lehet a relaxáció, a megfelelő, egészséges életmód, vagy a bennünket ért, felkavaró, megterhelő helyzetek, események érzelmi feldolgozása.

Ezért mindenkinek ajánlható, hogy szakember segítségével, a komolyabb megbetegedések megelőzése céljából évente egyszer (ahogy laboratóriumi vizsgálatra is ajánlott évente egyszer elmenni) méresse fel aktuális stressz-szintjét, pszichés állapotát, majd ha a kapott eredmény veszélyeztetettséget mutat, akár néhány alkalmas pszichológussal folytatott konzultációval, akár hosszabb terápiával javítson saját pszichés állapotán, megelőzve vagy csökkentve ezáltal  komolyabb fizikai betegségek kialakulásának valószínűségét. Nevezhetjük ezt is egyfajta szűrővizsgálatnak.

Persze, nem minden emberre hat egyformán a stressz. Vannak, akik kihívásként élik meg a nehéz helyzeteket. Mindez összefüggésben áll a megküzdési készségekkel és stratégiákkal.

Mindez összefüggésben áll az adott helyzetnek az egyén által észlelt befolyásolhatóságával és bejósolhatóságával. Minél kevésbé érzi valaki azt, hogy hatással tud lenni az események menetére, annál nagyobb mértékű szorongást, stresszt él át. Már önmagában az a hit is csökkenti a negatív érzések erősségét, hogy valaki képes befolyást gyakorolni a szituációra. A tehetetlenség, a kiszolgáltatottság egyenesen arányos a szubjektív stressz mértékével.

A másik kulcsfontosságú tényező a bejósolhatóság. Ha valaki fel tud készülni egy negatív esemény bekövetkezésére, akkor jóval kevésbé érzi azt kellemetlennek, mintha váratlanul éri. Gondoljunk csak a fogorvosi beavatkozásokra. Ezek többnyire fájdalmasak, de legalábbis kényelmetlenek, nehezen elviselhetőek. Viszont (és ezt bizonyára mindenki tapasztalta), ha a fogorvos előre jelzi, mi fog történni, a fájdalom, a diszkomfort érzése lényegesen kisebb. A bizonytalanság fokozza a stressz érzését.

Akadnak olyan helyzetek, melyekre ugyan tudunk hatni, és előre láthatóak is, ennek ellenére erős stresszt keltenek, pusztán azért, mert a képességeink határait feszegetik, többnyire nagy a tétjük, emiatt az esetleges kudarc kétségbe vonhatja addigi önértékelésünket. Emiatt is fontos a kitűzött célok optimális megválasztása. Ha valaki állandóan a képességei, lehetőségei határát súroló terheket vállal, túlhajszolja magát, óhatatlan, hogy előbb-utóbb valami nem sikerül, ami nemcsak az aktuális helyzetben okoz nehezen feldolgozható kudarcélményt: később, hasonló helyzetbe kerülve már eleve fokozhatja a feszültség szintjét, ami nagyban hozzájárulhat az újabb sikertelenséghez.

Szorongást válthatnak ki olykor belső konfliktusok is. Ezek jellemzően olyankor fordulnak elő, amikor egymással összeegyeztethetetlen céljaink vannak, és dönteni kell, melyiket választjuk, valamelyikről le kell mondani. Belső szükségleteink is lehetnek egymásnak ellentmondóak, egyszerre vágyhatunk például függetlenségre és függőségre, szoros kapcsolatra és magányra, vagy együttműködésre és versengésre. Az egészséges kompromisszum megtalálása jelentős belső feszültséggel járhat.

A stresszel való megküzdés is egyénenként különbözik. Ennek a folyamatnak van tudatos és tudattalan része. Ez utóbbiak a különféle elhárító mechanizmusok. A tudatos megküzdésnek fontos feltétele magának a stresszornak a felismerése. Az emberek gyakran nem is észlelik az őket érő káros hatásokat, sokszor még olyankor sem, amikor annak már komolyabb következményei vannak. A megküzdés lényegében tudatos alkalmazkodást jelent a megváltozott körülményekhez, fontos elemei az erőfeszítés, a célirányosság, a tudatos értékelés. Ennek első lépése (a kognitív kiértékelés elmélete szerint) magának a helyzetnek az értelmezése, még akkor is, ha gyakran ez villámgyorsan alig tudatosan, mintegy automatikusan megy végbe. Elsődlegesen arról dönt az ember, hogy az adott szituáció jelent-e veszélyt vagy sem, ha pedig igen, akkor rendelkezik-e megfelelő erőforrásokkal, melyek ezek, és hogyan lehet őket mozgósítani.

Az egyén által alkalmazott megküzdési módszereket három fő csoportba sorolhatjuk: ezek a problémamegoldó, az érzelmi jellegű és a segítséget kereső stratégiák.

Az úgynevezett problémaközpontú megküzdés lényegében annyit jelent, hogy racionálisan meghatározzuk a problémát, kidolgozunk több megoldási lehetőséget, összevetjük azok előnyeit és hátrányait, majd kiválasztjuk a legjobbnak látszót, és azt lépésről lépésre végrehajtjuk. Ez a stratégia nem feltétlenül „kifelé” irányul, az is lehetséges, hogy az ember önmagában változtat meg dolgokat: módosítja igényeit, lemond bizonyos célokról, melyek elérése túl nagy erőfeszítéssel járna, esetleg megpróbál új készségeket elsajátítani. A lényeg, hogy megőrzi a kontroll érzését, és az adott stresszhelyzetet megoldandó (és megoldható) problémának tekinti. Azok, akik általában ezt a stratégiát alkalmazzák, stresszhelyzetben kisebb szubjektív diszkomfortot élnek át. Természetesen vannak olyan helyzetek, melyek a legracionálisabb embert is maguk alá gyűrik, ilyenkor elborítják a negatív érzelmek, és képtelen (vagy csak bizonyos idő elteltével válik képessé) a fenti stratégia alkalmazására.

A másik leggyakrabban használt megküzdési mód az érzelemközpontú stratégia. Itt az elsődleges cél az, hogy az egyén meggátolja az aktuális feszültség elhatalmasodását. Magát a problémát mintegy félreteszi. Jellemzően nehéz, felkavaró helyzetekben fordul elő, illetve akkor, ha befolyásolhatatlannak érezzük a szituációt. Természetesen ennek megítélése megint csak személyiségfüggő. A negatív érzések lecsendesítésére alkalmas módszer lehet az intenzív testmozgás, ami részint egészséges, részint sokszor segít a gondolatok rendeződésében, a korábban kezelhetetlennek vélt probléma megoldásában. Szintén az érzelemközpontú módszerek közé sorolhatjuk az alkohol- és drogfogyasztást, természetesen ebben az esetben súlyosbítja a helyzetet e szereknek az egészségre gyakorolt káros hatása. Bizonyos értelemben ide tartozik a dohányzás is, hiszen a rágyújtást nagyon gyakran egy-egy feszült helyzet előzi meg, és a cigaretta elszívásának idejére az ember mintegy kivonja magát a körülmények hatása alól.

Ennél talán rosszabb az, amikor másokon vezetjük le aktuális feszültségünket, hiszen ez sokszor épp azokat a kapcsolatokat rombolja, melyektől adott esetben segítséget remélhetnénk. Az indulatkitörések, a kényszeres szokások kialakulása ugyancsak érzelemközpontú megoldás, ellenben következményei hasonlóképp károsak.

A negatív érzések enyhítésének bevált módja a különféle kognitív technikák alkalmazása. Ilyen például a probléma tudatos félretétele, aktuálisan megoldhatatlan gondok esetén. Az ember tudatosan úgy dönt, hogy egy adott ideig nem foglalkozik a dologgal, hiszen látja, hogy akkor éppen nem tud előrelépni, a rágódás pedig csak a saját feszültségszintjének a növekedését eredményezi. Hasonlóképp hatásos lehet a helyzet átértékelése, fenyegető jellegének reálisabb megítélése. Ezek a technikák sokszor szakember segítségét igénylik.

Az érzelemközpontú stratégiákkal sok tekintetben rokon a támogatást kereső magatartás. Ez jellemzően segítség- és tanácskérést jelent, mások bevonását az adott probléma megoldásába. A társas támogatás pozitív hatással van az egészségre, ezen belül is fokozza az immunrendszer aktivitását. Nem véletlen, hogy számos esetben komoly támaszt jelent egy-egy speciális probléma köré szerveződött támogató csoport. Gondoljunk csak a daganatos betegségben szenvedőkre, a különféle traumákon átesett emberekre, a gyászfeldolgozó csoportokra, vagy éppen az alkohol fogságából menekülőkre. A hasonló problémákkal küzdő emberek társaságában új ötleteket, megoldásokat találhatunk, arról nem beszélve, hogy új ismerősökre, akár barátokra is szert tehetünk.

A fentebb részletezett megküzdési stratégiákat különböző mértékben mindenki alkalmazza. Ugyanakkor mindenkire jellemző egy adott típusú módszer, amihez az esetek többségében folyamodik. Mint említettem, ez alapvetően függ a személyiségtől, ugyanakkor nem megváltoztathatatlan. Megfelelő módszerekkel (akár szakember segítségével) a problémafókuszú módszer használatának gyakorisága növelhető, a sikeres megoldások pedig tovább erősítik ezt a folyamatot.

Ily módon az adott ember egyre kevésbé érzi magát a körülmények foglyának, és egyre erősödik benne az az érzés, hogy a saját sorsának aktív alakítója, ami nagymértékben javítja a stresszhelyzetek elviselésének képességét, és ezáltal pozitív hatást gyakorol mind a testi, mind a lelki egészségre.   

Irodalom:

Atkinson, L. R., Atkinson, R. C., Smith, E. E., Bem, D. J., Nolen-Hoeksema, S. (1999):  Pszichológia. Második, javított kiadás, Budapest, Osiris Kiadó