A szociális fóbiának (más néven szociális szorongásnak) azt a látható és tartós félelmet nevezzük, melyet az egyén szociális vagy előadói teljesítményt kívánó helyzetekben érez, miközben mások esetleges figyelmének van kitéve. A félelem saját viselkedésével kapcsolatos: attól tart, hogy emiatt (vagy a szorongás észlelhető jelei miatt) esetleg zavarba jön, netán kellemetlen, megalázó helyzetbe kerül. Ezek a helyzetek szinte minden esetben szorongásos reakciót váltanak ki, pánikroham formájában. Az egyén tudatában van annak, hogy félelme túlzott, nem reális, gyerekeknél azonban ez nem minden esetben van így. Az intenzív szorongásnak köszönhetően az ilyen helyzeteket igyekszik elkerülni, ha pedig ez semmiképp nem sikerül, akkor komoly szenvedést okoz az átvészelésük. Mindez jelentős negatív hatást gyakorol a mindennapi életvitelre, a tanulmányi és munkateljesítményre, a társas kapcsolatokra.
Gyakran társulnak hozzá a stresszre, szorongásra jellemző testi tünetek: izzadás, remegés, szapora szívverés, elpirulás. A szociális fóbiában szenvedők sokszor képtelen mások jelenlétében megszólalni, enni-inni, öltözni, vagy más, esetleg teljesen megszokott tevékenységeket végezni. Az ilyen helyzetekben rendszerint erősen szoronganak, ez az érzés ugyanakkor kiterjed arra is, hogy más esetleg ezt észreveszi. Saját teljesítményüket lényegesen gyengébbnek ítélik meg a reálisnál. A visszahúzódó, gátolt viselkedés, valamint a stresszhelyzetet jelentő társas összejövetelek, találkozók kerülésének eredményeképp ezek az emberek gyakran magányosak, körükben gyakori a teljesítményzavar, másodlagosan kialakulhat depresszió, alkohol- vagy drogfüggőség, pánikbetegség, és összefüggésben áll az evészavarokkal is. Súlyos esetben akár munkaképtelenséghez is vezethet, bár ez nagymértékben függ attól, hogy az adott ember milyen munkát végez: üzletemberként nyilván nehezebb lesz helytállni, mint mondjuk erdészként.
Viszonylag sok embert érint, egyes felmérések szerint a lakosság 5%-a küzd ezzel a problémával, ám a nyilvánosság előtti megszólalás az emberek 10%-ának, a nagyobb közönség előtti fellépés pedig több, mint 55%-ának jelent gondot. Többnyire késő gyerekkorban vagy serdülőkorban kezdődik, és hosszú ideig, általában éveken át tart, vagyis tartósan befolyásolja az adott ember életminőségét. Elterjedése másfélszer gyakoribb nők, mint férfiak között. Leginkább az egyedülálló, fiatal, iskolázatlan, alacsony társadalmi-gazdasági helyzetű nőket érinti.
Gyakran társul más pszichés betegségekhez, de ilyen esetekben az elsődleges betegség (például generalizált szorongásos zavar, hangulatzavar, szkizofrénia, kényszerbetegség, elkerülő személyiségzavar) kialakulása mindig megelőzi a szociális fóbia megjelenését.
Sokszor nehéz elkülöníteni az elkerülő személyiségzavartól, mivel a kettő között igen sok az átfedés. Lényeges különbség azonban, hogy a szociális fóbiában szenvedő ember a különféle társas helyzetektől fél, míg az elkerülő személyiségzavarra a szoros társas kapcsolatoktól való szorongás a jellemző.
Alapvetően két formáját lehet elkülöníteni. Az egyik csupán a társas helyzetek egy vagy két típusánál jelentkezik, kezdete általában a húszas évek elejére tehető. A másik, az úgynevezett generalizált szociális fóbia kiterjed a legtöbb társas helyzetre, és kezdete is jóval korábbi, többnyire 11 éves kor táján észlelhető először.
Számos elmélet született a szociális fóbia magyarázatára. Az etológiai szemlélet alapgondolata az, hogy a főemlősök eleve érzékenyebbek az olyan félelmekre, melyek egykor különösen fenyegetőek voltak, ebből következőleg a veszélyre gyorsan reagáló egyedek számára a túlélés szempontjából ez előnyt jelentett.
Ezt a gondolatot támasztja alá az a kutatási eredmény, mely szerint a félelmi reakció csak akkor jelenik meg, ha valaki egyenesen a célszemély néz, ha akár csak 30 fokkal néz el mellette, akkor már nem váltódik ki. A különféle kutatások alapján úgy fest, valóban könnyebben kondicionálódunk a fenyegetést, elutasítást, haragot kifejező magatartásra. Valaha a túlélés szempontjából igen fontos volt ennek gyors felismerése.
A szociális fóbia kialakulásában komoly szerepet játszik a temperamentum is, mely összefüggésben áll a viselkedésgátlással, továbbá a büntetés, a frusztráció jelzései iránti érzékenységgel, az impulzivitással. Mindezt állatkísérletek is alátámasztják.
A tanuláselmélet szerint a szociális szorongás egy vagy több traumatikus élmény következtében alakul ki. A félelem gyakran egy eredetileg semleges szociális helyzethez kötődik, melyben a megalázottság, legyőzöttség, mások elutasításának érzése nem biztos, hogy valóságos, csupán az egyén vélelmezi azt. Ugyanakkor egy felmérés alapján a szociális fóbiások 58,1 %-a valóban átélt olyan traumatikus élményt, melynek szerepe volt a fóbia létrejöttében. Igen fontos szerepet játszik a kontroll: a nem kontrollálható helyzetek általában jóval erősebb szorongást váltanak ki.
A kognitív szemlélet szerint a szociális fóbia úgy alakul ki, hogy egy átlagosnak mondható társas helyzet aktiválja az egyén diszfunkcionális attitűdjeit, aki ennek következtében a helyzetet félreértelmezi és szélsőségesen negatívan értékeli: veszélyben érzi magát, ugyanakkor védtelennek is. Ennek oka lehet veleszületett (például temperamentumjellemző), más esetekben pedig korábbi negatív élmények állnak a háttérben, nagyon sokszor azonban a kettő együtt van jelen, és egymást erősíti.
Az egyén az általa érzett extrém erős szorongást illetve ennek testi tüneteit próbálja leplezni, ez pedig további szorongás forrása lesz. A szorongó ember kizárólag önmagára figyel, képtelen figyelmet fordítani a partnerére, emiatt pedig vagy elutasítónak tűnik, ami hasonló reakciót válthat ki, vagy pedig nem veszi észre a pozitív visszajelzéseket. A szociális fóbia „mechanizmusában” igen fontos szerepe van az úgynevezett biztonságkereső viselkedésmódnak (ilyen például az alkoholfogyasztás, vagy a visszahúzódó viselkedés, mellyel nem hívja fel magára a figyelmet), ami megakadályozza, hogy az érintett ember észrevegye a helyzet értelmezésének téves voltát.
A kognitív modellt több kísérleti bizonyíték is alátámasztja. Ezek alapján a szociális fóbiában érintettek önmagukkal szemben extrém magas elvárásokat támasztanak, az átlagnál magasabb a szeretet iránti igényük, önértékelésük pedig nagyban függ mások véleményétől. Ugyanazt a helyzetet általában jóval negatívabban ítélik meg. Társas szituációkban jellemző rájuk az állandó önfigyelés, ennek következtében nincs módjuk a valóság érzékelésére, a partner jelzései felett pedig rendre elsiklanak. Testi reakcióikat többnyire másoknál erősebben figyelik. A kísérletek alapján ugyanakkor az is elmondható, hogy a biztonsági viselkedés elhagyása jótékony hatással van az érintettekre, és észlelhetően csökkenti a szociális helyzetekben érzett szorongás mértékét.
A szociális fóbiára egyszerre jellemző a szociális helyzetekkel kapcsolatos félelem és a szociális készségek hiánya.
Ezért a kezelés során igen fontos a félelmek csökkentése. Mindig ügyelni kell a fokozatosságra, a legkevésbé félelmetes helyzettel célszerű kezdeni, majd úgy haladni az erősebb szorongást kiváltó szituációk felé.
Legalább ennyire fontos a hiányzó (vagy nem eléggé fejlett) szociális készségek tanítása, gyakorlása. Ez megvalósulhat szerepjáték, vagy akár csoportfoglalkozás keretében is.
A tapasztalatok alapján több módszer kombinálása a leginkább célravezető.
Irodalom:
Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei. Osiris Kiadó, Budapest (pp. 172-174)
DSM-IV-TR (2001), Animula Kiadó Egyesület, Budapest
Perczel Forintos, D. (2006). A szociális fóbia kognitív viselkedésterápiája. In Mórotz K., Perczel Forintos D. (szerk.), Kognitív viselkedésterápia (pp. 337-368). Budapest: Medicina Könyvkiadó
