A kognitív terápia egyik alapfeltevése (némileg leegyszerűsítve), hogy egy adott helyzet értelmezése meghatározza az azzal kapcsolatos érzelmeket. Ezért lehet hatékony segítség az, amikor arra buzdítunk valakit, hogy próbálja meg a dolgokat más oldalról, más megvilágításban is megvizsgálni. Ezt a gondolkodási rugalmasságot gátolják azok a logikai hibának, vagy kognitív torzításoknak nevezett, igen merev gondolkodási sémák, melyek szinte előre meghatározzák egy adott esemény, szituáció szubjektív jelentését, és ezen keresztül a hozzá kapcsolódó érzelmeket.
Aaron Beck ezek közül a leggyakoribbaknak a következőket találta.
1. Minden vagy semmi típusú gondolkodás. Az ember az adott helyzetet csak két kategória alapján képes értékelni, a világot gyakorlatilag fekete-fehérben látja, nincsenek átmenetek, valami vagy teljesen jó, vagy teljesen rossz (többnyire az utóbbi). Szemléletes példával megvilágítva: valaki egy fontos versenyen második helyezést ér el, ebből azonban azt a következtetést vonja le, hogy kudarcot vallott.
2. Elhamarkodott következtetés (jövendőmondás). A jövőbeni eseményekre nézve negatív várakozások, még akkor is, ha a pozitív fejlemények (reálisan szemlélve a dolgokat) sokkal valószínűbbnek látszanak. Ilyesmire lehet példa az, amikor valakinek vizsgára készülve, számos pozitív tapasztalattal felvértezve, folyton az jár a fejében, hogy úgyis meg fog bukni.
3. A pozitívumok figyelmen kívül hagyása, leértékelése. Különösebb alap nélkül valaki azt gondolja, hogy a korábbi pozitív tapasztalatok, sikerek, a cél érdekében tett erőfeszítései, cselekedetei semmit nem számítanak. Például kizárólag a szerencsének, a külső körülmények kedvező alakulásának tulajdonítja saját jó teljesítményét, elért sikerét, mintha abban neki magának egyáltalán nem lett volna része.
4. Érzelmi logika. A tények, a realitás mintha egyáltalán nem játszanának szerepet egy adott helyzet megítélésében, csupán az ezzel ellentétes, igen erős negatív érzések. Így fordulhat elő az, hogy valaki hiába oldja meg rendre sikerrel az előtte álló feladatokat, mégis újra és újra azt feltételezi, hogy kudarcot fog vallani.
5. Címkézés. Ilyenkor az ember végletes, túlzottan általánosító, megváltoztathatatlan vonást tulajdonít önmagának vagy másoknak, miközben az ezt cáfoló, a valóságot árnyaltabbá tevő, objektív tényeket figyelmen kívül hagyja. Például „én egy balfék vagyok”, vagy „a szomszédom egy rosszindulatú bunkó”.
6. Felnagyítás és lekicsinylés. Egy adott helyzetben különösebb alap nélkül a negatív tényezők felerősítése, felnagyítása, ezzel párhuzamosan pedig a pozitívak leértékelése. Erre lehet példa, ha valaki úgy gondolja, az semmit nem jelent, hogy van egy diplomája, mert „arra mindenki képes”.
7. Negatív szűrés. Más néven „szelektív absztrakció”. A helyzet árnyalt, részletekbe menő, a realitást jobban megközelítő, józan megítélése helyett az ember egyetlen negatív részletre koncentrál, miközben a többit szinte figyelmen kívül hagyja. Így maradhat meg egy jó hangulatú, kellemes programból az az egyetlen emlék, amikor valaki például nem értett egyet velünk.
8. Gondolatolvasás. Úgy véljük, tudjuk, hogy a másik ember mit gondol, és egyúttal figyelmen kívül hagyjuk a többi, adott esetben jóval valószínűbb lehetőséget. Például valaki azt gondolja a többiekről, hogy őt ügyetlennek, csúnyának, butának (a lista tetszés szerint bővíthető) tartják.
9. Túláltalánosítás. Amikor egyetlen élmény, tapasztalat alapján többnyire elhamarkodott, általános érvényű, jellemzően negatív következtetést vonunk le. Például valaki alulmarad egy vitában, és ebből azt a következtetést vonja le, hogy ő soha nem képes a véleményét érvényesíteni.
10. Megszemélyesítés. Olyan helyzet, amikor valaki azt gondolja, hogy ő tehet arról, hogy a másik elfogadhatatlan módon viselkedik vele. Például rosszul sikerül, veszekedésbe torkollik egy családi esemény, és az egyén (alaptalanul) önmagát teszi felelőssé a történtek miatt.
11. „Kell” és „kellene” állítások. Ez annyit jelent, hogy mereven rögzült elképzeléseink, elvárásaink vannak saját és mások „helyes” viselkedéséről, és amikor ezek nem teljesülnek, a következményeket a valóságosnál sokkal súlyosabbnak értékeljük. Például valaki azt gondolja, hogy soha nem szabad hibát vétenie, ha pedig mégis megtörténik azt jóvátehetetlennek, megbocsáthatatlannak éli meg.
12. Csőlátás. Amikor valaki egy adott helyzetnek csak a negatív aspektusait veszi észre, és ennek alapján ítél. Például úgy véli, hogy semmit nem csinál jól, lusta és rendetlen, amikor egy nehéz, munkával megterhelt időszak végére felhalmozódnak a mosatlan edények, elfogy a tiszta ruha, és a lakásra is ráférne a takarítás.
Ezek a torzítások igen makacs képződmények, és alapjában befolyásolják egy adott helyzet értékelését. Segíthet viszont a változásban az, ha az ember felismeri, melyik jellemző rá, ez javíthatja önmaga vélekedéseinek tárgyilagosabb megítélését.
Irodalom:
Beck, J. S. (2002): Kognitív terápia: kezdőknek és haladóknak. Budapest, Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
